Tegnap vette kezdetét az Ellenkultúra Fesztivál a Tűzraktérben, ahova én is ellátogattam. Lesz, ami lesz alapon, megismerkedem az alterglob mozgalommal és az eredményeikkel. Az egészről nekem először az ugrott be, hogy valami alulszervezett kis alter-móka lesz ez is, ahol a sok Körösi Soma Sándor hasonmás hülyíti, majd a népet az ideák világával. Hát ez részben be is jött! Viszont az meg sem fordult a fejemben, hogy ennyi fiatal ellátogat a vetítésre, az meg pláne hogy maradnak is a kerek asztal beszélgetésre.
No de haladjuk sorjában. Stuart Townsend igen csak hálás munkát végzett a Seattle-i zavargások megfilmesítésével. Nem igazán tökölt a felvezetéssel, helyette inkább egyből a lényegre tért. Nem volt felesleges filozófiai maszlag, karakterfelvezetés csak a nyers tények és a cold open sokkoló információi. Alapból már ezzel kellőképpen feszült és dinamikus légkört varázsolt a film köré, amit csak tovább fokozott a technikai megvalósításokkal. A film ugyanis meglehetősen sok helyen átment dokumentalita jellegbe, amit a rendező eredeti felvételekkel ki is hangsúlyozott. Meg persze a gyors vágások teljes hadával!
Ez amúgy még nem is lenne olyan nagy kunszt, hisz akció filmet mindenki tud rendezni, de ez pont nem az volt. Townsend végig kínosan ügyelt rá, hogy a filmje a lehető leginkább valósághű legyen, így mellőzött is mindennemű hollywoodi klisét. Helyette behozta a képbe a remek szereplőgárdát, akik egyszerűen brillíroztak. Ray Liotta nem mostanság játszott ennyire jól, André Benjamin egysorosai pedig végig ironikus humort vittek az amúgy is feszült légkörbe.
Drámainak drámai harc volt ez végig, de mégsem ment el a heroikus végkifejlet felé. A happy end ugye borítékolva volt, de a film végén mégsem tudott örülni az ember. Az ilyen filmek végén nem is lehet, hisz a záró részleg megint csak szórta a sokkoló infók armadáját és mi meg csak megértően bólogattunk. Nincs mese, ez tényleg elgondolkodtatott.
Na de vissza a fejtágítós kerek asztal beszélgetésre, ami az elején még érdekesnek is hatott. Holott a szervezésben azért voltak problémák. Kezdjük mindjárt azzal a neandervölgyivel, aki konkrétan elfoglalta az fél vásznat, majd pedig a kilátást. Lényegtelen! Restelem, de a nevek most valahogy nem maradtak meg benne, de az tuti, hogy a Tilos Rádiótól voltak páran, meg hát a civil szervezetek vezető trösztjei.
Lényegében nekem az esett le, hogy ez amolyan „csináljunk egy pince partit a haveroknak” este volt, amire a vártnál több ember is eljött. Így aztán a kezdeti élménybeszámolós visszaemlékezős móka még akár működött is volna. Aztán szép lassan felvázolódtak az erőviszonyok és jöttek a kötetlen szópárbajok, ahol a bennfentesek adtak is és kaptak is, mi kívülállók meg csak pislogtunk. Sajnos az egész megint elterelődött politikára, az egóra és persze a szervezetek közti rivalizálásra. Azt meg már egyenesen röhejesnek éreztem, hogy tudat alatt fejben nem egy Körösi Soma Sándor leendő tűntetőket akart toborozni. Maszlag volt az egész, kölcsönös jópofizás a másikkal miközben végig ugyanoda lyukadtunk ki. A semmihez, merthogy végig kb. mindenki ugyanarról beszélt, vagyis a semmiről.
Amikor viszont tényleg kiborult nálam a bili az egyszer az adakozós móka volt. Szép és jó, hogy 40 ezerért gyártattak feliratot a filmhez, de ezt akkor nyeljék is be. Ha házibulit szervezek, nem húzom le a vendégeket, miközben végig azt hirdetem, hogy free. Aztán jött a kötelező petíciós móka is, amit persze nem írtam alá és érdekesen meg is bámultak. Kösz szépen, de ezt inkább nem! Amikor viszont tényleg elszakadt a szalag, az volt, hogy már Jézus is bekerült a szórásba, hisz a Jehovák sem hiányozhatnak az alteros agytágításokról. Jellemzően, ismételten égtek, mint a Reichstag és büszkén dadogták mindeközben, hogy Zeitgeist.
Az egészre a pontot a feministák tették fel, akik kérdőre vonták a zöldeket, amiért nem járnak el a feminista tüntetésekre. Uramisten, ezek most tényleg ennyire túl vannak iskoláztatva, vagy nincs otthon egy kanos férj, aki megadná nekik, ami jár? Fergeteges komédia volt ez kérem, főleg ha még élvezni is tudtuk. A gond viszont végig az volt, hogy a nagy büdös semmiről ment ez a diskurálás. Mindenki makacsul ragaszkodott az elveihez, közben meg hasonló össznépi összefogásról pofáztak, mint ami Seattle-ben is történt. Ohh yeah, Budapestre is ezt akarjuk majd egyszer!
Végül pedig jött a záró akkord, vagyis az agressziómentesség. Jaj, hát ez volt mindközül a legszebb. A teremben volt minden csoportnak híve, de a legnagyobb beszólás mégis az volt, amikor a kemény arcokat a futball huligánokhoz hasonlították, merthogy ők csak a balhé miatt mennek ki, hogy a tömegben eggyé válhassanak és érezhessék a hatalmat. Jaj de szánalmas volt. Kérdem én, akkor drága békés tűntető, te miért mész ki Koppenhágába? Hát persze azért, hogy több ezer társaddal együtt eggyé válhassál és lázadozhassál a rendszer ellen. Anyagi kár meg nem csak az, ha a huligán betöri a kirakatot, hanem az is, ha megbénítod a város életét, csakhogy feltöltődj energiával és eszmékkel, melyek csak tovább fokozzák a naivitásod feneketlen mélységét.
