HTML

Zöldike

Környezettudatos életmód a jövőért

Friss topikok

Linkblog

2009.12.17. 11:30 zoldke

Eddig kudarc a dzsembori

Nagyon úgy tűnik, hogy a Koppenhágai klímacsúcs kudarcot vallott, holott még az elején mindenki arról beszélt, hogy sikerre van ítélve az egész rendezvény. Azóta persze már eltelt pár nap és kibukott, hogy a küldöttek semmiről sem tudtak érdemben eddig megállapodni. Sokan már eleve halott ügynek tartják az egészet.

 

Éppen ezért a klímacsúcs utolsó napjaira az érintett országok vezetőire vár a feladat, hogy megoldást találjanak. Egyelőre úgy tűnik, hogy 110 ország miniszterelnöke látogat el a dán fővárosba, ahol a legnagyobb esemény kétségkívül Barack Obama megjelenése lesz.

 

Az USA, Kína és India eddig nem tudtak érdemleges vállalást benyújtani, sőt az USA és a India szinte teljesen elzárkózik az egésztől. Kína a háttérben kivár, míg az EU meg azért sem lép. A németek a napokban komolyan bírálták az USA-t és Kínát, miszerint a két nemzet sunyi módon csak kivár, hogy minél jobban kerüljenek ki a döntésből.

 

Az előzetes információk szerint a kudarc hátterében a fejlett országok hirtelen megtorpanása áll, vagyis nem akarnak annyit vállalni, mint szükséges lenne. Emellett a legnagyobb kérdés, a pénzügyi alap is tisztázatlan, amire ugye a fejlődő országoknak lenne szüksége, hogy érdemben be tudják tartani a vállalásukat.

 

Az egyetlen esély már csak az, ha ma és holnap a nagyhatalmak megállapodnak, amire személy szerint nem sok lehetőséget látok. Bár ha Obama beújít még minden lehetséges…

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldike.blog.hu/api/trackback/id/tr501604149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása