HTML

Zöldike

Környezettudatos életmód a jövőért

Friss topikok

Linkblog

2010.02.22. 14:46 zoldke

Hogyan mentsük meg a Dunát?

Készül az Európai Duna-térségi Stratégia, melyet várhatóan a 2011-es magyar elnökség alatt fog elfogadni az EU. A stratégiát idén év végéig készíti el az Európai Bizottság. A 13 résztvevő országnak a hazai zöld tárca Bécsben terjesztette elő ajánlásait.

Február 15-én Bécsben magyar kezdeményezésre a Duna-térségi Stratégia 13 országának kormányzati képviselői, valamint szakértők és nemzetközi szervezetek vezetői találkoztak azzal a céllal, hogy megvitassák, a készülő stratégiának milyen környezeti kritériumokat kell figyelembe vennie.

A találkozón résztvevők kifejezték szándékukat, hogy a jövőben együttműködve segítik elő az Európai Duna-térségi Stratégia kidolgozását és közös projektek megfogalmazását. A találkozón elhangzottakról készült elnöki összefoglalót megküldik Duna-térségi Stratégia megalkotásában érintett fórumoknak.

"A Duna mindannyiunk folyója, ezért a felelősséget is közösen kell viselnünk érte", mondta a találkozón Mitja Bricelj, az Európai Bizottság Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságának (ICPDR) elnöke. „Ez a találkozó azért jött létre, hogy biztosítsuk a Duna-medence erőforrásainak környezetvédelmi szempontból fenntartható kezelését."

A célok

A Duna Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv főbb célkitűzései között szerepel a települési és mezőgazdasági eredetű szennyezés csökkentése, a folyó mesterséges, emberi beavatkozása miatt felmerülő negatív hatások kiküszöbölése, a foszfátmentes mosószerek bevezetése, valamint a vizes élőhelyek és a folyó kapcsolatának helyreállítása. A terv tartalmazza az Európai Unió Víz Keretirányelvének kulcsfontosságú követelményeit is.

Elfogadásra került a Duna vízgyűjtő területéhez tartozó 17 rész-vízgyűjtő árvízvédelmi cselekvési terve is. A rész-vízgyűjtőkre vonatkozó tervek, melyek kidolgozására az ICPDR Árvízvédelmi Cselekvési Programjának keretében került sor, több száz konkrét intézkedést fogalmaznak meg, köztük a vizes élőhelyek, vízvisszatartó területek helyreállítását, a gátak megerősítését és felújítását, és az árvízi riasztó- és előrejelző rendszerek fejlesztését. A Duna-menti országok ezeket az intézkedéseket az árvizek, mint például a 2002., 2005. és 2006. évi árvizek okozta károk mérséklése céljából hajtják végre.

A magyar ajánlások

A találkozót vezető Dr. Faragó Tibor környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár a következő ajánlásokban foglalta össze a Duna Stratégia kidolgozásághoz szükséges megállapításokat:

  • A stratégia átfogó célja a fenntartható fejlődés kell, hogy legyen, hozzájárulva a lakosság életminőségének javulásához.
  • A stratégia, illetve az annak keretében tervezett intézkedések az egyes témaköröktől függően rugalmas területi lehatárolásúak (pl. a Duna vízgyűjtőjének egésze, vagy annak egyes részei, így pl. a Száva, vagy a Tisza medencéjének vidéke).
  • A stratégia viszonya és kapcsolata más EU és regionális stratégiákkal külön figyelmet érdemel: együttműködésre, koherenciára, a meglévő kezdeményezések integrációjára van szükség.
  • Kiemelt szerepet kell kapnia a határokon átnyúló és szektorokon átívelő együttműködésnek.
  • A környezet integráltan kell, hogy megjelenjen a döntéshozatalok során.          
  • A természeti örökség megőrzése része kell, hogy legyen a régió hosszú távú fenntartható fejlődésének.
  • A természeti erőforrásokkal fenntartható módon kell gazdálkodni.
  • A régió országai eltérő gazdasági lehetőségeinek szem előtt tartásával kell a stratégiának elősegítenie a kapcsolódó programok végrehajtását.
  • Különös figyelmet kell fordítani környezetbiztonságunk javítására (pl. az éghajlatváltozás várható kedvezőtlen hatásainak csökkentése, alkalmazkodás, árvízveszély csökkentése, vízvisszatartás).
  • A fenntarthatósági elvek figyelembevételével kell kialakítani és ésszerűsíteni a mobilitás kereteit.
  • A stratégiában foglaltak várható környezeti, társadalmi és gazdasági hatásait stratégiai környezeti vizsgálat keretében szükséges értékelni, és a döntéseket ennek figyelembe vételével meghozni.
  • A kutatás, fejlesztés és oktatás területein támogatni kell minden együttműködést, hiszen ezeken a területeken tud a közös identitás és együttműködés érdemben kialakulni. Ezek hatásos eszközökkel segítik elő a tapasztalat- és tudáscserét a Dunával kapcsolatos témákban.
  • Együttműködésre, a közvélemény tájékoztatására és bevonására, széles körű egyeztetési folyamatra van szükség a stratégia eredményes megvalósítása és a térség fenntartható fejlődésének elősegítése érdekében.

forrás: Klíma Blog

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldike.blog.hu/api/trackback/id/tr601780980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása