HTML

Zöldike

Környezettudatos életmód a jövőért

Friss topikok

Linkblog

2010.05.20. 13:03 zoldke

Szélerőműpark épül Ikerváron

Tizennyolc szélerőműből álló, összesen 24 megawatt kapacitású parkot épít a Vas megyei Ikerváron a spanyol Iberdrola energiavállalat.

Szabó Béla, Ikervár polgármestere elmondta, hogy több mint hároméves előkészítés után már megkezdődött négy szélerőmű alapozása, az önkormányzat már átadta a munkaterületet a cégnek, a terület régészeti kutatása és a lőszermentesítés is megtörtént - közölte a polgármester.

Tájékoztatása szerint eredetileg 24 szélturbina felállítását tervezték, összesen 40 megawatt teljesítménnyel, de a projekt a kvóták elosztásánál csak 24 megawattra kapott lehetőséget, így összesen 18 szélerőmű épülhet meg, 14 darab Ikrervár határában, további kettő-kettő pedig a közeli Csénye és Megyehíd határában.

Szabó Béla elmondta: a község tornyonként egymillió forintot kap a spanyol cégtől azok felépülése, műszaki átadása után és jelentős bevételre számít önkormányzatuk később az iparűzési adóból is.

Az építés során megerősítenek, szilárd burkolattal látnak el több mezőgazdasági utat is, amelyeken könnyebben közlekedhet majd a kombájn, az utat sem viszik el innen, ez is a falu haszna - fogalmazott Szabó Béla.

A polgármester egyelőre azt nem tudta megmondani, hogy mekkora iparűzési adóbevételt várnak a fejlesztéstől, mint ahogyan arról sem tudott tájékoztatást adni, hogy mekkora beruházással épül a szélpark. Szavai szerint idén már több szélturbina működni fog, a tervezett 14 pedig egy év múlva üzemelhet.

Ikervár első embere elmondta azt is: a terület régészeti feltárása során kelta sírokra bukkantak a régészek, de mivel a tornyok viszonylag messze helyezkednek el egymástól véleménye szerint ez csak akkor fogja hátráltatni az építést, ha az utakat is érinti a leletmentés.

Szabó Béla elmondta azt is: Ikervár nemcsak a kedvező szélviszonyok miatt alkalmas a szélerőmű park létesítésére, hanem azért is, mert a közelben halad el több olyan elektromos nagyfeszültségű elektromos hálózat, ahová egy transzformátor állomás segítségével be tudják majd táplálni a megtermelt elektromos áramot.

A polgármester emlékeztetett, Ikerváron még ma is működőképes az ország első, 1895-ben épült vízerőműve.

forrás: Zöldtech Magazin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldike.blog.hu/api/trackback/id/tr472017909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása